Lakberendezőként nagyon sok otthonban volt már szerencsém járni. Ezek egy részét én terveztem, míg másokat kollégáim terveztek és én más ok miatt kerestem fel az ingatlanokat. Egy dolog azonban bármelyik lakásba is lépünk be igaz, mégpedig az, hogy nagyon oda kell figyelni minden apró részletre. Vegyük csak az előszobát, mely tapasztalatom szerint nagyon ritkán kimarad a lakástervezésből és némelyik lakberendező program sem fordít nagy figyelmet rá. Ez baj, hiszen az első benyomást a lakásról és a benne élőkről az előszobában kapjuk. Itt tesszük le a kabátokat, húzzuk le a cipőket és a csomagok tárolása is sokszor itt történik. A helyiség mérete miatt érdemes tehát lakberendező segítségével berendezni ezt is, hiszen nagyon fontos a megfelelő szín, világítás és burkolat megtalálása. Ha innen belépve azonnal a nappaliba kerülünk,akkor akár közös burkolatot is választhatunk, melynek környezetbe illőségét a burkolat tervező programmal néhány perc alatt le lehet ellenőrizni és meg lehet tekinteni.
Többször és több szempontból is szóba került a vízipipa baráti körömben és minden esetben megállapítottuk, hogy bár sokan másképpen gondolják, igenis a vízipipa dohány a vízipipa legfontosabb része. A vízipipa dohány nem mást mint melasszal és aromával kevert hagyományos dohány, ami a cigarettákban is jelen van. Ennek különlegessége az, hogy a füstje erős, kellemesen ízesített, tartós és ízes, azonban a cigarettával ellentétben nem marad meg a bútorokon és a lakásban sem. A vízipipa dohány előállítása közben használt aromák száma szinte megszámlálhatatlan, hiszen nagyon sok féle íz készült már el és a keverésük sem kivitelezhetetlen. Én tradicionális vízipipásként leginkább a kicsit fűszeresebb ízűeket szeretem, de az almás ízűt sem rakom félre ha kezembe kerül vízipipa tömés közben. Barátnőm szerint a különlegesebb ízű vízipipa dohányokat is ki kellenee próbálnom, mert neki például nagyon bejön a kóla, a különböző koktélok vagy mediterrán gyümölcsök aromájával ízesített vízipipa dohány is.
A legtöbbször használt és legegyszerűbb bélyegzők a céges bélyegzők. Ezek lenyomatait láthatjuk a számlákon, a szerződéseken, a szállítóleveleken. Általában több sorban \”mondják\” el a vállalkozások nevét, címét, adószámát és bankszámlaszámát. Ezek a leggyakrabban használt, legismertebb bélyegzők, ám az irodai munkán kívül is számtalan esetben használhatjuk a legkisebb és a legnagyobb Colop bélyegzőket. Az iskolai órákon sokszor egy kedves lenyomat tanúskodik a jól végzett házi feladatról, a külön példák elkészítéséről. Az óvodában is szeretnek a gyerekek mindenféle vidám, mesés bélyegzőkkel díszíteni, játszani. Dekorálhatunk otthon is velük gyerekbútorokat, lámpákat vagy emlékkönyveket. Felhasználásuk módja, formájuk, lenyomatuk, színük és méretük szinte bármilyen lehet. Csak rajtunk múlik, hogy mikor, hol és mire használjuk ezeket az egyedi kívánságoknak megfelelően elkészített darabokat!
A szállodák, kempingek, hotelek és panziók nyáron teljes kapacitással működnek. A legnagyobb nyereséget akkor érhetik el, ha a vendégeik maximálisan elégedettek, ha azok ajánlják szállásadóikat és ha az üzemeltetés rezsiköltségeiből a lehető legtöbbet tudnak lefaragni. Az elégedett vendégekhez ma már szükség van arra, hogy a szálláshelyekhez medencék , a wellness részlegek is tartozzanak. A rezsicsökkentéshez pedig nélkülözhetetlen a napenergia hasznosítása. A meleg víz jó része és az áram legnagyobb része ma már a Nap sugarainak segítségével ingyenesen is előállítható. Ehhez persze napkollektoroknak és a napelemeknek kell lenniük a tetőkön és a medencék mellett. Egyszeri beruházással a szezonális hasznosítás a vendéglátók esetében akár 90%-os megtakarítást is eredményezhet. Ez egy átlagos családi ház esetében, nagyjából 70%. Tehát a kempinget, hotelek és szállodák még nagyobb hatásfokkal élvezhetik a Nap sugarainak erejét. Az intézményi meleg víz és áramellátásban a napenergiájának jelentős szerepet kell szánnunk ahhoz, hogy gazdaságosan üzemeltethessük vállalkozásunkat.
Legutóbbi hozzászólások