Monthly Archive » február 2023

A belső kontrollrendszer egyes részfunkciói egymásra épülnek

belső ellenőr

belső ellenőr

Csak közel azonos szintű fejlettség esetén működtethetők eredményesen és hatékonyan. Ez alapján abból, hogy a kockázatkezelés a belső kontrollrendszer egyik részfunkciója, következik, hogy az integrált kockázatkezelési tevékenység hasznosítható működtetése nemcsak a kontrollkörnyezet, de a belső kontrollrendszer többi részfunkciójának körülbelül azonos szintű működését is feltételezi. Ha a kockázatkezelés nézőpontjából vizsgáljuk meg ezeket a függőségeket, akkor a legfontosabb, amit ki lehet emelni, az, hogy a kockázatkezelési tevékenységek bevezetésének feltételeit a kontrollkörnyezetben kell előzetesen – illetve részben a kockázatkezeléssel párhuzamosan – kialakítani, míg a kontrolltevékenységek érdemi felülvizsgálatát csak a kockázatkezelés eredménye alapján lehet elvégezni. Az előzőkben megismert összefüggések alapján az is igazolható, hogy ugyanilyen fontos a kockázatkezelés kapcsolódása az információs és kommunikációs, valamint a nyomon követési (monitoring) folyamatokhoz. Keresse a belsokontrollrendszer.hu weboldalt!