Sikerdíjas pályázatírás információk

pályázatírásHa most elővenném a pályázatírás órákon tanultakat nagy valószínűséggel hosszú idő kéne, hogy visszajöjjenek az emlékek. Sajnos, mivel azóta nem használtam ezeket a dolgokat, kikoptak az agyamból. Egyébként nagyon sok dologgal vagyok így. Négy évig jártam főiskolára, tanultam is végig rendesen, de nagyon kevés dolog van, amit fel tudnék eleveníteni. Pedig nem is éltem a tipikus főiskolás életet, tehát „elinni” sem tudtam a tanultakat. Nagy valószínűséggel itt is az a dolog van, hogy amit nem használunk, az kikopik. Az is lehet, hogy az ott tanultakat azóta is használom, csak annyira természetes lett, hogy nem is veszem észre. A négy év főiskolás életben sokat tanultam. Tanultam olyat is, ami szerintem fölösleges volt. Tanultam az életről is. Mivel én 2 ponttal lemaradtam a ponthatártól, így fizetős tagozaton tanultam. Nem kis összeget fizettünk félévenként. Ezzel nincs is baj. De. Azt már nehezen tudom elviselni, hogy valaki ott ül az állami pénzből finanszírozott helyen és arra nem képes, hogy egy héten legalább egy órára bejárjon. Nem igazán tartom igazságosnak a rendszert.

Categories: pályázatírás