One step lakkzselé készlet

One step lakkzselé szettNem is gondoltam volna, hogy ennyire egyszerű használni az One Step lakkzselé készletet egészen addig, amíg meg nem látogattam barátnőmet nyári szabadságom alatt. Nem találkoztunk már több hónapja, így talán nem furcsa, hogy mindketten vártuk a találkozást és azt, hogy ismét együtt bulizzunk. Érkezésem a megbeszéltek ellenére is meglepetésként érte, hiszen úgy emlékezett, hogy csak egy későbbi vonattal fogok érkezni. Csodálkozása persze nem azt jelentette, hogy elküldött egyedül sétálgatni, csupán azt, hogy előkészületei közepébe csöppentem. Akkor kezdett volna éppen hozzá az One Step gél lakk felvitelébe. Érdeklődve figyeltem tevékenységét, hiszen egészen addig nem találkoztam még ezzel a megoldással. Miközben felkente a gél lakkot addig elmondta, hogy azért szereti, mert nem szükséges használatakor alapozó lakk és fedőlakk használata, sőt a fixálás is elmaradhat. Kicsit kételkedtem a tartósságában, de az ott tartózkodásom alatt bebizonyosodott, hogy valóban tökéletesen szilárdra köt és akár 2 hétig is fényes marad.

Categories: lakkzselé