Minőségi bútorok széles választéka

Boston éjjeliszekrény

Boston éjjeliszekrény

Szekrény? Íróasztal? Irodaszék?  Főleg régi építésű lakások esetében szokott előfordulni, hogy elég kicsik a helyiségek, de ezekhez jó nagy belmagasság társul. Nos, a legtöbb ember ebben a helyzetben elég sokat bosszankodik, ugyanis nem tudják a teret jól kihasználni. Mit kezdjünk azzal, hogy 3-4 méter magasan van a plafon, ha egyébként a szoba legfeljebb 9 négyzetméter, és semmi nem fér el benne? Szerencsére elég jó lehetőségek vannak egy ilyen helyzetre, csak elég kreatívan kell gondolkodni ahhoz, hogy meg is találjuk őket. Alapvetően az a baj a hagyományos berendezési módszerekkel, hogy legtöbben csak abban tudnak gondolkodni, hogy toljuk a  bútorokat a felhoz körbe a szobában. Egy akkora szobában, amekkorát a példában említettünk, egy ágy majdnem elfoglal egy teljes falat, és jó nagy részen belóg a szoba közepére. Egy szekrény és egy íróasztal, és már lépni nem lehet, az ember úgy érzi, mintha egy kis lyukba lenne bezsúfolva. Fölfelé meg ott a rengeteg hely, ami sokak szerint nem jó semmire. Ha nagy a belmagasság, a legjobb, amit egy hálószobában tehetünk, hogy galériát építünk bele. Az ágyat, éjjeliszekrényt így gyakorlatilag teljesen kivonhatjuk a szobából, hiszen fel lehet költöztetni a galériára. Rendeljen ön is bútort a butornap.hu webáruházból!

Categories: éjjeliszekrény