Különleges pihenőágyak

pihenőágy napfénytetővel

pihenőágy napfénytetővel

Egy kis cukrászda tulajdonosként, fáradtam értem haza! Másnap úgy is szünnap volt, gondolkodtam merre induljak el egy kicsit kirándulni, esetleg még tapasztalatokat is szerezni? Arra jutottam, nagyon régen jártam Budapesten, szétnézek egy kicsit a belvárosba, a Duna parton. Esetleg még egy hajókirándulás is belefér! Pont a hajókirándulás lett az első program, mikor leültem a szép nagy hajóterasz részére, egyből szembe tűntek a szép kert garnitúrák! Sőt, még pihenőágyak is voltak! A hajó kirándulás után a belvárosba vezetett az utam, ahol leültem egy hangulatos kis kávézóba. Feltűnt, hogy hasonló kerti bútorok vannak, mint a hajón láttam. Itt még hozzá illő asztalok is voltak, nagyon megtetszett! Megittam a kávémat, majd kényelmesen nézegettem a kirakatokat, ahol megláttam egy fagyizót. Mondanom sem kell, hasonló kerti bútorokkal, vagyis ugyanolyan anyagból, de talán ez még szebb volt, mint az előző! Mikor kikértem a fagyimat, tudtam, hogy az én kis cukrászdám kerthelyiségébe is ilyenre cserélem a kopott kerti bútorokat! Bemutatkoztam a felszolgáló hölgynek, aki nagyon kedvesen még le  ült hozzám. Mondtam neki, nagyon szuperek ezek a kerti garnitúrák, meg tudná mondani, honnan vannak? Igen, persze az ooui.hu -ról! Válaszolta készségesen!

Categories: kerti pihenőágy